After The Breaking Dawn 3.fejezet

3. fejezet - Kérdések



(Alice)

- Bella! – kiabáltam fel a nővéremnek, aki már vagy öt perce ment fel átöltözni. – Mondtam már, hogy nem érünk rá egész nap? – kérdeztem csevegő hangnemben. – A boltok pontosan két órája, és tizenhét perce nyitva vannak. Ha nem sietsz, elkapkodják az összes jó cuccot – lehet, hogy ez nem hatja meg -, és ha ez így lesz, holnap is eljössz velem és Nessie-vel vásárolni. – az arcomra ördögi mosoly ült ki, miközben fogtam a poros lepedőt és visszaterítettem a kanapéra, ahol eddig is volt. Bella szenvedő arckifejezéssel jött le a lépcsőn.

- Alice tisztában vagy vele, hogy amit most csinálsz velünk az bűncselekmény? – tudakolta.

- Beszélj a magad nevében! Renesmee imád vásárolni. Komolyan, nem is hiszem, hogy nem a vérrokonom – nevettem rá Nessie-re.

- Igen Anya, bár nem vagyok annyira beteges, mint Alice – kuncogod az unokahúgom is, miközben szép sorban visszarakosgatta a berendezést védő lepedőket a bútorokra.

- Na, ne vacakoljunk már ennyit! – sürgettem őket, és oda se nézve Bella felé dobtam a villa kulcsait. Hallottam, ahogy elkapja, és a bedugja a zárba. Én eliramodtam a garázs felé ahol a Porschém várt. Mikor beültem, szinte imádattal simítottam végig a bőrülésen. Nekem van a világon a legszebb, a leggyorsabb, és a legjobb autóm. Kihajtottam a garázsból, és a ház elé kanyarodta. Türelmetlenül doboltam ujjaimmal a kormányon, miközben mindketten beültek, Bella mellém az anyósülésre, Nessie pedig hátra. Még egyszer visszanéztem a Cullen-házra majd rátapostam a gázra, és a főút felé vettem az irányt.

Fél kézzel betettem a kedvenc cédém a lejátszóba, és maximumra tekertem a hangerőt. Az egész kocsi beleremegett az zenébe, én pedig letekertem az ablakot és hangosan énekeltem a legjobb számokat, Nessie-vel együtt. Nővérem a fülére szorította a kezét, és látványosan nem élvezte a mi csajos napunkat. Lehalkítottam a zenét, és felé fordítottam a fejem.

- Bella – kezdtem könyörgőn -, kérlek, ne csináld ezt! Ne rontsd el kedvem a fancsali képeddel. Lécci, lécci, lécci! – néztem rá kiskutya szemekkel. Ő csak megforgatta a szemét, majd leeresztette a kezét.

- Jól van, na! Csak ne vágj ilyen arcot, és nézd az utat.

- Jaj, ne már Bells, én akár csukott szemmel is elvezetnék Seattle-ig. – vigyorogtam rá és visszahangosítottam a zenét.


***

(Bella)

Alice csillogó szemekkel parkolt le, és rögtön kipattant a kocsiból. Én normális tempóban követtem, és próbáltam jó képet vágni a dologhoz. Nem értettem miért nem lehetek apu mellett. Carlisle azt mondta Charlie valami fertőző nyavalyában szenved, aki így természetesen ragaszkodik hozzá, hogy távol maradjon tőlünk. Mintha árthatna nekünk bármilyen betegség. Charlie tudja, hogy mások vagyunk, nem értem miért jöttünk el mégis. Edward azt mondta, próbáljuk a legkevésbé terhelni az igazsággal, mire Alice természetesen felvetette, hogy tartsunk csajos délutánt. A fiúk úgy is bemennek a Seattle-i kórházba, valami ritka betegséget tanulmányozni. Bár itt lenne Edward, úgy egy fokkal tűrhetőbb lenne.

Húgom ott toporgott a járda szélén, és kistányérnyi szemekkel bámulta a kirakatokat. Mikor odaértünk mellé, belénk karolt és elkezdett húzni a bejárat felé, ahol szombat lévén rengetegen tolongtak. Végül is mi lehetne jobb családi program, mint sétálgatni a plázában?
- Oda menjünk be! – kérte Alice, és egy fehérnemű bolt felé vette az irányt. Egy gyors köszönés az eladók felé, és máris belevetette magát a cuccok közé. Mire utolértem már vagy fél tucat melltartó-bugyi párosítás volt a kezében, és épp a hálóingeket nézegette kritikus szemmel.
- Hát ez elég gyér felhozatal, de talán találhatok pár jó darabot – dünnyögte félhangosan – Addig te próbáld fel ezeket! – És a kezembe nyomott egy csomó fehérneműt. Én némán elindultam a próbafülke felé, tudván, hogy teljesen felesleges az ellenállás

. Amíg a picurka csipkecsodákat próbálgattam, hallottam, hogy Renesmee arról próbálja meggyőzni Alice-t, hogy sürgősen szüksége van egy új hálóingre, és hogy ennek a hálóingnek nőiesebbnek kell lennie, mint az előzőeknek. Gyorsan visszavettem a ruháimat, mert féltem, hogy húgom ruhák iránti imádatában, elfelejtkezik arról, hogy hány éves Nessie. Mikor kiértem, gondolatban leszidtam magam, amiért nem bíztam a testvéremben, és azt hittem, hogy valami borzasztóan kihívó ruhadarabot javasol az alig hat és féléves lányomnak, aki bár tizenöt évesnek néz ki, és egy huszonévesé a gondolkodása, azért az én szememben még kislány.

Alice épp egy olyan hálóinget mutatott Renesmee-nek, ami épp belefért az én szolid kategóriámba, és úgy néz ki Nessie is elfogadhatónak titulálta, mert épp egy próbafülke felé indult. Én odaléptem húgomhoz.

- Jó választás, a kék remekül megy a színeidhez, és ez a csipke valami fantasztikus. – lelkendezett, miközben elvette tőlem azokat a darabokat, amiket nem akartam megvenni. Láthatóan nem volt megelégedve az ízlésemmel.
- Ezt se? – kérdezte, miközben lebiggyesztette a száját, és egy zöld selyemből készült, hálóingnek nehezen nevezhető, ruhadarabot tartott a kezében. – Pedig ennek annyira új a szabása, már a következő szezont idézi – győzködött, miközben ábrándos arckifejezéssel nézegette a kombinét.
- Add ide! – sóhajtottam és a ruha után nyúltam, de tekintetemmel már Renesmee-t kerestem, hogy könyörögjek neki, mentsen meg a nagynénjétől. Alice szorítása nem engedett a textil körül, ezért türelmetlenül odafordultam, hogy megtudakoljam, akarja-e tulajdonképpen, hogy megvegyem.

Az arckifejezésétől a torkomon akadt a csípős megjegyzés. Szemei a távolba révedtek, valami olyanra fókuszálva, amit én nem láthatok, és amitől máskor kedves arca, ijedt maszkká merevedett. A szövet nem bírta tovább a vasmarkok szorítását, halk reccsenéssel szakadt el a varrás mentén. Megfogtam Alice kezeit, és magam felé fordítottam, miközben ő még mindig valahol egészen máshol járt.
- Alice – mormoltam halkan nővérem fülébe, miközben próbáltam lefeszegetni az ujjait a hálóingről. A látszat mindenek felett. Mikor újra iskolába kezdtünk járni, a család minden tagja elmondta ezt nekem napjában legalább egyszer. Mintha én nem tudnám!

Sikerült kirángatnom az anyagot a kőujjak közül, és feltűnés nélkül, visszaakasztani a többi ruha közé.
Renesmee időközben visszajött hozzánk, és egy gyors helyzetfelmérés után idegesen fürkészte az emberek arcát, miközben próbált úgy állni, hogy ne lássák nagynénje mozdulatlan arcát.
- Alice – szólongattam most már egy árnyalatnyi kétségbeeséssel a hangomban. Két kezem közé fogtam az arcát, és kényszerítettem, hogy rám nézzen. A pillantása ködös volt, majd hirtelen kitisztult. Rémülten bámult maga elé, aztán hirtelen felkapta a fejét, és tekintetét rám szegezte. Szeme zavart volt, és rémült, keze pedig pokoli erősen szorította az enyémet.
- Bella, most el kell mennem – suttogta szinte némán, és szeme szinte könyörgött, hogy ne kérdezzek, hanem engedjem, had menjen. Nem bírtam ellenállni a késztetésnek, hogy tudjam merre.
- Hova? – kérdeztem – Miért? – Ő sebesen rázta a fejét, jelezve, hogy nem szándékozik válaszolni. Elengedte a kezem, és sebesen az ajtó felé kezdett lépkedni. Én egy gyors mozdulattal, visszaperdítettem oda ahol előbb állt, és megfogtam mindkét vállát. Nem engedhettem el válaszok nélkül.
- Alice, kérlek mond el mit láttál! – könyörögtem. - Otthon van baj? – akartam tudni, de ő még mindig nem mondott semmit. - Mi történt? Mondj már valamit! – jöttem ki a sodromból. Megráztam, mire rám nézett, és végre kinyitotta a száját.
- Nem, otthon nincs semmi baj. – lehelte. – Viszont fel kell hívnom valakit. Szükségem lesz a kocsira. Felhívlak, ahogy rákanyarodtam az autópályára – mondta, már a kijárat felé sietve. – Nem lesz semmi baj, bízz bennem. És vedd meg a hálóinget! – szólt visszafordulva, egy gyászos kis mosollyal az arcán

Utazás

Sziasztok!

Sajnálatos módon sátorozni megyek holnaptól, tíz napra:S
Szóval addig nem lesz sajna friss, de utána mindenképpen:D
Addig is jó nyaralást mindenkinek

Kami

After The Breaking Dawn 2. fejezet

Sziasztok! Sajnálom hogy ilyen későn jön a friss, de nyaralni voltam. Remélem azért tetszik a fejezet, amihez csak annyit fűznék hozzá, hogy egyenlőre boldogság és béke van, de nem sokára beindulnak az események. :D Ha elolvasod dobj meg egy kommentel, hogy tudjam tetszik-e, vagy sem.



6 év múlva…

(Alice)

Furcsa volt újra Forksban lenni. Most Aberdeenben laktunk, de visszalátogattunk ide, Charlie miatt. Beteg volt, és Bella mindenképpen mellette akart lenni. Nessie is jött, szerette volna már újra látni a nagyapját, és ráadásnak Jake épp Billyt látogatta meg La Pushban. Őket meg persze Edward nem akarta elengedni egyedül. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy azért kísér el minket, hogy az egyetlen kislány ne maradhasson kettesben Jacobbal. Szerintem ez azért túlzás, Nessie végül is már elég idős, hogy kettesben maradjon egy fiúval. Renesmee már tizenöt, ha nem inkább tizenhat évesnek néz ki, és milliószor érettebb. Látszik, hogy Edward még az I. világháború idején élte a kamaszkorát.

Carlisle azért jött, hogy Charlie a legjobb ellátást kapja, bár erre nem lett volna szükség, az ottani orvosok szerint csak valami vírus. Én pedig azért jöttem, hogy felvidítsam egy kicsit az öreget. Mikor itt laktunk kölcsönösen megkedveltük egymást, olyannyira, hogy Charlie egyszer elhívott horgászni. Rég volt olyan vicces hétvégém. A gondolat hatására elmosolyodtam, de rögtön el is komorodtam. Nem akartam elveszíteni Charlie-t. Tudom, hogy nem hal bele ebbe a betegségbe, de valamikor meghal. Túlságosan megszerettem, pedig tudtam, hogy ez lesz a vége.

Edward előttünk lehajtott a főútról a Swan ház felé. Mire mi is leparkoltunk, Bella már a házban volt Nessie-vel. Én is kiszálltam, és követtem Carlisle-t a házba. Az ajtóban Sue fogadott minket tartózkodó mosollyal.

- Hello! Örülök, hogy itt vagytok – Ezt azért nehéz volt elhinni. Egy kicsit talán minket hibáztatott, hogy a gyerekeiből vérfarkas lett. És talán mi is tehetünk erről az egészről. Seth élvezi ezt az egész vérfarkas dolgot, de Leah… Teljesen át lehet érezni a helyzetét.

- Charlie odafönt van. Felkísérlek titeket – mondta, és elindult a lépcső felé. Nevelőapámmal követtük, és nem sokára már a hálószoba előtt álltunk.

- Én főzök egy teát – mondta, és lesietett a lépcsőn. Én belestem a félig nyitott ajtón, aztán beléptem, Carlisle-al a nyomomban. Charlie pizsamában ült az ágyon, és úgy tűnt próbálja feldolgozni az újabb változásokat Nessie-n. A kelleténél egy kicsit hangosabban csuktam be az ajtót magunk után. Az embereknek szükségük volt ezekre az apró zajokra. A halk zörejre Charlie felkapta a fejét.

- Alice? – kérdezte hitetlenkedve. – Te vagy az? – kérdezte kikerekedett szemmel, és kiverte a víz. Az utóbbi években próbáltuk minimálisra csökkenteni a látogatásokat, hogy Charlie-nak minél könnyebb legyen. Az elmúlt egy évben pedig, már csak Bella, Edward, és Nessie látogattak vissza Forksba. Teljesen érthető volt a reakciója, én is pont úgy néztem ki, mint nyolc éve mikor ideköltöztünk. Láttam rajta a rémületet, ezért próbáltam minél előbb megnyugtatni.

- Minden rendben Charlie! Én vagyok. – Az ágyhoz sétáltam és óvatosan megöleltem. Egy másodpercig lemerevedett, aztán félszegen visszaölelt. Miután elengedett, egy kicsit köszörülte még a torkát, de úgy láttam kezd egy kicsit felengedni. Barátságosan kezet nyújtott Carlisle-nak, majd megszólalt:

- Annyira örülök, hogy mind itt vagytok, de ahogy a telefonban is mondtam kutya bajom. Csak Sue fújja fel a dolgokat, – mérgelődött, aztán tűnődő hangon folytatta - mondjuk, lehet, hogy jobb így. Különben felém se néztek – mondta bánatos arccal.

- Sajnálom apa, nekünk is hiányzol, de ez a legjobb amit tehetünk – mondta Bella, és odaült az ágy szélére. – tudom, hogy szerinted nincs semmi bajod, de szeretném ha Carlisle megvizsgálna. – és bár a szeretném szót használta, ez inkább hangzott utasításnak. Charlie a felvetés hallatán hangosan horkantott, és heves vitatkozásba kezdett, míg a nővérkém el nem hallgattatta egy igazán vámpírosra sikeredett pillantással. Carlisle odalépett az ágyhoz, és kinyitotta a táskáját.

- Mi kimegyünk, de jól viselkedj ám! – rázta meg fenyegetően az úját Bella. A lépcsőfordulóban összetalálkoztunk Sue-val, aki épp egy tálcát egyensúlyozott egy bögre teával, sütivel, és pirítóssal. Lentről ajtócsapódás hallatszódott, és már az ázott kutyaszagot is éreztem. Fintorogva húztam el a szám. Szuper, Jacob mindössze öt napot töltött távol a családtól, de már nem voltak látomásaim róla. Eddig is leginkább elmosódott, és alig értelmezhető képek jelentek meg róla, de ezután újra hozzá kell szoknom a „hullámaihoz”. Meg a szagához. Edward csendesen kuncogott. - Ha ha, tényleg állatai vicces! - füstölögtem gondolatban, és morcosan levetettem magam a kanapéra. Erre Edwardból kitört a röhögés. Bella kérdőn nézett rá mire ő magyarázatképpen csak annyit mondott: - Alice

Sértődötten préseltem össze az ajkaim, és tüntetően összefontam a két karom. Edwardék is leültek mellém a kanapéra, Nessie pedig az egyik fotelba. A szag marta az orrom. Seth és Leah elég sokat lógtak itt. Az ajtón Jacob lépett be egy hatalmas vigyorral az arcán.

- Nessie! – sóhajtotta megkönnyebbülten. Komolyan ez az aggódás már beteges, már kezd hasonlítani Edwardra, szúrtam oda gondolatban bátyámnak. Renesmee Jake nyakába vetette magát nevetve, aki boldogan ölelte át. Hallottam, ahogy az apja a fogát csikorgatja. – Ha ha ha! – cukkoltam Edwardot gondolatban – Hát igen… Lassan eljön az az idő amikor Nessie nem csak barátságot érez majd a kutyus iránt. Aztán kénytelen leszel kettesben hagyni őket. Ahhoz, amit csinálni fognak nem szeretnének nézőközönséget. Utána szépen felnő és kirepül az apai házból. Majd én szervezem az esküvőt. Az egész mottója a természetesség lesz, mondjuk, lehetne a tengerparton. – gonoszkodtam. Edward halkan felmordult, és dühösen rám meredt. Egy kicsit elszégyelltem magam. Szörnyűnapom volt, először Charlie betegsége, majd ezek a vak foltok, amiket a falka okoz, és már Jasper is nagyon hiányzik.

- Helló Bella, Edward. Szevasz Pöttöm! – biccentett felénk, majd rám vigyorgott. Tudta, hogy utálom ezt a nevet, amit még akkor ragasztott rám mikor Ness még meg sem született. Sikerült elérnie, hogy az egész falka, és a család idegesítőbb tagjai így szólítsanak.

- Túl szép volt ez az öt nap – morogtam. Felálltam és az ajtó felé vettem az irányt.

- Jaj Pöttöm, nem kell a durci! – röhögött Jacob. Én vetettem rá egy lesújtó pillantást.

- Fogd be Blöki! Megígértem Jaspernek, hogy felhívom, ha ideértünk. – szűrtem a fogaim közt. Amúgy nem vagyunk ennyire gyerekesek, csak most hozzuk a legjobb formánk. Kimasíroztam a házból, és beültem a kocsi hátsó ülésére. Tárcsáztam, és a harmadik csöngés után fel is vette a telefont.

- Alice? – kérdezte a világ legszebb hangja a vonal túlsó végéről. Most, hogy hallottam a hangját, hihetetlenül hiányozni kezdett.

- Én vagyok Jass – mondtam. – Most értünk ide.

- És mi újság? Hogy van Charlie? – kérdezte.

- Hát azt hiszem elég jól, egy kicsit gyengének látszik, de nagyon örült nekünk, főleg Renesmeenek. Teljesen elvarázsolta.

- Hát ez nem egyedi eset, mint tudjuk – kuncogott Jasper. – A család, és bárki, aki találkozott valaha vele, a lábai előtt hever. Bármit megtehetne.

-Azt mondod elkényeztettük? – kérdeztem.

- Ó dehogy. Mi nem kényeztethettük el – mondta erősen megnyomva a mi szót - nem vagyunk a szülei. Tudod, nekik kell arra figyelniük, nehogy a környezete elkényeztesse. Sőt, nekünk, mint a nagynénjének és nagybátyjának, kifejezetten az elkényeztetése a feladatunk. – Ezt már én sem bírtam nevetés nélkül, Jasperrel együtt röhögtünk.

- Hiányzol – sóhajtotta bele a telefonba pár másodperc csend után.

- Te is nekem – suttogtam. – Nem is tudod mennyire. Régebben ő volt, aki nyugtatgatott, mikor a falkával volt dolgunk, és nem láttam semmit. Így nehezebb volt. Hirtelen valaki megkocogtatta az üveget, mire én ijedten összerándultam. Semmilyen szinten nem vagyok hozzászokva a meglepetésekhez. Abból, hogy nem láttam előre ki az, rögtön tudtam, hogy farkas az illető, ha ebből nem, hát a szagából tuti rájöttem volna. Letekertem az ablakot.

- Szia Seth! – mondtam.

- Helló Pöttöm! – szólt. Még egy ember, aki elfelejtette, hogy a nevem Alice. Morcos arcom láttán csak még szélesebb lett a vigyor az arcán. – Te hogy-hogy így egyedül? – kérdezte. Én a telefonra mutattam, és közben egyre bosszúsabb lett az arcom. Rossz hatással vannak rám a váratlan meglepetések.

- Huh, bocsi, nem tudtam. Én nem is zavarok tovább. – az aranyos vigyor az arcán, kínos mosollyá formálódott. – Akkor, szia! – motyogta és elindult a ház felé. Szuper vagy Alice! Veregettem meg képzeletben a saját vállam. Ha így haladsz tovább, te leszel a környék hárpiája. Gyorsan kiszálltam az autóból, és Seth után szaladtam, aki épp a sáros cipőjét próbálta levenni a küszöbön.

- Figyelj Seth, bocsánat, előbb totál bunkó voltam. Nem veled van bajom, csak kicsit idegesítő vakfoltokat okoztok – mosolyogtam rá. – Annyira jó téged újra látni. – mondtam és megöleltem. Ő is megölelt.

- Semmi vész! – mondta mikor kibontakoztunk az ölelésből. – Tudod, hogy bírlak Pöttöm. – vigyorgott rám. Én álldühösen meredtem rá, mire ő megjátszott ijedséggel hátrálni kezdett.

- Asszem, jobb lesz, ha eltűnök, mielőtt kibelezel vagy valami. Vagy mielőtt Jasper olyan hangosan kezd üvöltözni, hogy bereped a dobhártyám. – mondta vigyorogva, miközben a kezemben tartott mobilra mutatott. – Szerintem jobb lesz, ha beszélsz vele, mielőtt fogja magát és repülőre száll – viccelődött.

- Aberdeen nincs olyan messze, simán itt lenne huszonöt perc alatt. Futva. - Kinyújtottam rá a nyelvem. – Néha te is eljöhetnél hozzánk – folytattam egy kicsit szomorkásan -, már ha nem derogál neked vámpírokkal lógni.

- Ezt még megbeszéljük, de te most… tudod – és egy láthatatlan mobilt emelt a füléhez, miközben a ház felé hátrált. Én csak intettem neki, majd visszatértem a telefonhoz.

- Hölgyem jól hallottam, hogy az előbb, egy másik urat tüntetett ki megtisztelő figyelmével? - kérdezte Jasper mímelt zaklatottsággal. Közben én felültem Carlisle kocsijának motorháztetejére.

- Jól hallotta uram, de tudnia kell, hogy a szívem csak az Öné! - válaszoltam mosolyogva, és felhúztam magam mellé a lábam.

- Kezdtem megijedni, hogy talán valami, helyi ficsúr, elcsábította Önt.

- Mégis mit képzel maga rólam, drága uram, már biztosítottam feltétlen szerelmemről! – tiltakoztam hevesen.

- Hiszek magának. Szerencséje van annak a gaz csábítónak, ha nem így lenne, kénytelen lennék odautazni azon nyomban, és megküzdeni a kegyeiért.

- Erre azt hiszem nem lesz szükség – kuncogtam bele a telefonba. Jass-el imádtunk így szórakozni. Azt az időt idézte, amikor találkoztunk. A ház felöl hallottam, ahogy Carlisle épp Sue-nak magyarázza, hogy mire kell majd figyelnie a beteg ápolása közben.

- Azt hiszem Carlisle befejezte a vizsgálatot. Be kéne mennem – sóhajtottam bánatosan. Legszívesebben egész éjszaka Jasperrel beszéltem volna.

- Menj csak. Remélem sikerült egy kicsit oldanom benned a feszültséget.

- Huh, tovább fejlődött a képességed? Már telefonon keresztül is működik? Egyszerűen hihetetlen vagy! – mondtam.

- Csak ismerlek – szólta, úgy téve mintha nem hallotta volna hangom ironikus színezetét. –Szeretlek – tette még hozzá.

- Én is. Nagyon. És borzasztóan hiányzol. – Mindig nagyon rossz volt hosszabb időre elszakadnom tőle. – És az előbbi csak poén volt. Tudom eléggé gyenge, de az idegesség ráhúzódott az agyamra. Most épp a humorérzékemet próbálja tönkretenni.

- Tudom, ismerlek – ismételte. – Mikor tervezed hazajönni? – kérdezte, egy csepp vágyakozással a hangjában.

- Max három nap és otthon vagyok – ígértem. Közben hallottam és láttam, ahogy az egyik szomszéd félrehúzza egy kicsit a függönyt.

- Olyan sok? – tudakolta viccesen, de éreztem a hangján, hogy tényleg soknak tartja. Meg tudtam érteni.

- Hát ki kell élveznem, hogy a férjem nincs a közelben. Tudod, a titkos hódolóimmal találkozgatok ilyenkor. – hecceltem. A vonal túlsó feléről halk morgás, majd pár másodperccel később Emmett öblös nevetését hallottam, aki még hozzá is tette: - Félre kacsintgat az asszonykád pajtás?

- Alice édesem, ha szeretnéd, hogy a titkos hódolóid életben maradjanak, hagyd abba a róluk szóló morzsák dobálását szegény szerencsétlen, és borzasztóan féltékeny férjednek – mondta elgyötörtnek szánt hangon.

- Rögvest véget vetek a szenvedéseidnek, ugyanis bemegyek Charlie-hoz. Szeretlek. Szia.

- Én is. Három nap múlva találkozunk, és holnap hívlak. Szia – búcsúzott el, majd kinyomta a telefont. Én még hosszú másodpercekig hallgattam a sípolást, aztán összecsattintottam a készüléket.

Összekuporodtam a motorháztetőn és a térdemre hajtottam a fejem. Csak néztem a fák feletti felhőkön keresztül derengő lemenő nap fényét. Beszívtam az erdő illatát, és megpróbáltam semmire se gondolni. Idilli nyugalmamat, a félrehúzódó függöny hangja törte meg. Felnéztem, és láttam, hogy már megint a szomszéd leskelődik. Meglehetősen középkorú, kopaszodó férfi volt, akiről rögtön látszott, hogy szereti magát beleártani mások életébe.

Valószínűleg furcsállta, hogy valaki a szitáló eső ellenére egy szál pulcsiban üldögél, egyedül késődélután, már majdnem este. Ragyogó mosolyt villantottam rá, amin meglehetősen meglepődött, és riadtan húzódott vissza a függöny jótékony takarásába. Feltételezhetően egy ember nem látta volna meg, ahogy leselkedik, de kit érdekel? Szörnyű, hogy egy ilyen kis városban senkinek nem lehet magánélete.

Leugrottam a kocsiról és a ház felé vettem az irányt. Borzasztó volt ez a nap, és furcsa előérzetem van. Nem tudom, hogy rossz vagy, jó, de nagyon bosszantó. Nekem nincsenek előérzeteim. Én mindent előre látok.

After The Breaking Dawn 1.fejezet

(Alice)

Tényleg elmentek?Az a baj,hogy nehéz elhinni…De szerencsére nem lehetetlen.

Vigyorogva néztem rá a mellettem ülő Jasperre.Belláék már hazavitték Nessie-t,és a vendégeink is szép lassan hazaindultak,a többiek pedig a szobájukban élvezték a frissen jött megkönnyebbülést.Csak mi ketten voltunk a nappaliban,életem szerelme és én.-Most mit érzel?-kérdeztem és közelebb húzódtam hozzá.
-Pont azt mint te.Csak sokkal intenzívebben.Minden felöl ezek az örömteli érzések sugároznak felém.El se tudod képzelni mennyivel jobb ez,mint a te világvége hangulatod az elmúlt hónapokban.Mintha egy olyan követ gördítettek volna le a mellkasomról,aminek eddig nem éreztem a valós súlyát.Most hogy lekerült,újra tudok lélegezni.-felém fordította a fejét és láttam hogy mosolyog.Lassan a két tenyere közé fogta az arcomat.

-Az utóbbi időkben annyira féltem,hogy elveszítelek.Tudod,hogy nélküled semmi értelme az életemnek.-mondta és lassan megcsókolta a homlokom.

-Ahogy az enyémnek sincs nélküled,de most már minden rendben.-fontam a karjaimat a nyakára.

-Igen.A Volturi végre rájött,hogy te kizárólag az én saját jósnőm vagy.-kuncogott.

-Még hogy a tied?Önálló lény vagyok,szabad akara-méltetlankodtam játékosan,mikor Jass betapasztotta a szám egy csókkal.

Boldogan fészkeltem be magam a karjaiba.Olyan régen nem öleltük egymást így,hogy nem voltak félelmek a szerelem mellett.Az utóbbi hetek csókjai kapkodók voltak,mintha bármikor vége lehetne,mint ha bármelyik csók lehetne az utolsó.Végre csak a másikra koncentrálhatunk.Kezdtünk egyre hevesebbek lenni,mikor is meghallottuk Emmett hangját:

-Szobára fiatalok,szobára!-kurjongatott,miközben Rosalie derekát ölelve jött le a lépcsőn.

-Fogd be Emmett.-motyogtam bele a csókunkba,miközben egy percre sem engedtem el Jaspert.

-Hugi ez nagyon nem szép tőled.Így hálálod meg,hogy megmentettelek téged,és az egész családot a biztos pusztulástól?-kérdezte szimpadiasan,majd a hatás kedvéért,elborzadva a homlokához emelte a kezét.

-Ácsi-ácsi!-szólalt meg Jass,ezzel megszakítva a Pillanatot,így nagy P-vel.Egy lemondó sóhaj kíséretében kibontakoztam az ölelésből.

-Ha jól tudom mi voltunk azok,akik halált megvető bátorsággal,felkutattuk,és ide hoztuk Nahuelt.-hőbörgött szerelmem,megjátszott sértődöttséggel.-Nélkülünk már mind halottak lennétek.

-Azt hiszed öcskös?-vonta fel a szemöldökét Emmett.Én csak unottan feláltam,és oda sétáltam a könyvespolcokhoz.Már az első perctől tudtam mi lesz ennek a beszélgetésnek a vége.

-Igen azt!-válszolta Jasper még mindig nyugottan,de odapillantva láttam a szája sarkában egy mosolyt.

-A Volturi kismiska nekünk öcsi.

-Hát ezt könnyedén eldönthetjük.-válaszolta férjem, miközben felállt a kanapéról.

-Jól van öcsi,te akartad!-ütögette össze tenyerét bátyám,miközben már hátrált is ki az ajtón.

-Győzzön a jobb!-mondta Jass magabizosan.

Egy perc múlva már sehol se voltak,viszont kintről behallatszódott,játékos bunyózásuk zaja.

Rosalie-val váltottunk egy olyan”mikor nőnek már fel?”pillantást,aztán lekaptam egy könyvet a polcról és kisétáltam vele a szabadba.

Emmett és Jasper éppen egymást nyúzták,és nem kegyelmeztek semminek,legyen az bokor,fa,szikla,vagy Emm terepjárója.

Komótosan leültem a lépcső alsó fokára,és fellapoztam a könyvemet.Rosalie leült mellém,és mélyet sóhajtott.

-Hihetetlenek!Ma majdnem mindnyájunkat megölték,de ők még mindig olyanok,mint két hiperaktív ovis.Emmettnek máson se jár az esze,csak hogy hogyan vehetné rá Jasst,vagy Edwardot a verekedésre.

-Nekem mondod?Hetekig egy percünk nem volt egymásra,de ez nem baj mert fő a család,de hogy itthon se tudok egy percet a férjemmel tölteni,mert az rohan harcolni…-mondtam fáradt hangon,és vámpír létem ellenére most úgy is éreztem,hogy milyen jó lenne egy kicsit pihenni.

Rose megértően bólogatott.

-Férfiak!-legyintett lemondóan,majd mikor találkozott a tekintetünk,mindketten nevetni kezdtünk.

Még pár percig beszélgettünk Rosalival,közben szüleink is kijöttek az éktelen lármára.

-Már megint?-kérdezte Esme.Úgy láttam az ő mosolyát még az sem tudja letörölni,hogy az egyik legkedvesebb fája épp az imént adta meg magát,hangos recsegés-ropogás közepette,Emmett mázsás súlya alatt.

-Igen,de most az egyszer megengedjük nekik.-jelentette ki Rose,és közben rám kacsintott.-Ma ünneplünk.

-Igen,olyan boldog vagyok.-lelkesedett Esme.-Végre nem kell aggódnunk Nessie miatt,megnyugodhatunk,hiszen ő is olyan sokáig fog élni mint mi.És Jake tökéletes társa lesz,aki mindent meg ad neki amire csak szüksége lehet.-ábrándozott el.Néha nagyon idegesít,hogy se Nessie,se Jake jövőjét nem látom tisztán,akkor már látnám,hogy mi is vár az én egyetlen unokahúgomra.

Az erdő felöl lépteket hallottunk,pár perc múlva pedig már egész családunk mellettünk volt,Edwardal,Bellával,és Renesmeevel kiegészülve.

-Rose nézd milyet álmodtam!-lelkendezett Nessie,és nővérem karjai közé vetette magát.

-Szerencsére már a Volturi miadt sem kell aggódnunk.-folytatta anyánk a megkezdett gondolat menetet.-Tudom,hogy szerintetek összeszedik magukat,de véleményem szerint békén hagynak minket,hiszen félnek Bellától.-tette még hozzá magyarázatképpen.

Edwardra pillantottam,és mikor a pillantásunk találkozott,tudtam,hogy ő sem hisz abban, amiben Esme.

-Ez sajnos nem ilyen egyszerű.-sóhajtott bátyám,és leült mellénk.Időközben Jasperék is abbahagyták a bunyózást,és körénk gyűltek.Nessie most épp Emmettnek mutatta meg az álmát.

-Jaj öcskös,ne legyél már ilyen vészmadár.-hurrogta le Edwardot mackós bátyánk.
-A Volturi be van tojva,nem mernek a közelünkbe jönni.

-Ezt a napot nem érdemes ezzel elrontani.Pillanatnyilag nincs veszély. Ennek örüljünk. Kérlek!-mondta Bella,és könyörgő szemekkel nézett férjére.

-Lehetetlen nőszemély vagy!-forgatta Edward a szemeit.

-De te így szeretsz.-egészítette ki nővérem,majd megcsókolta.Edward a szemembe nézett és én tudtam amit ő:még egyáltalán nincs vége.

Első blog

Ez az első blogom,azon is az első bejegyzésem.
Mint a neve is mutatja,a Cullenek(és itt-ott a Volturi)életét mutatja be,a negyedik könyv után.Mivel sehol se hirdettem az oldalt(azzal ráérek,ha lesz is valami rajta),valószínűleg senki se olvassa most ezt.Remélem a történet majd elnyeri a tetszéseteket,ha nem akkor remélem sok-sok kommentet fogtok itt hagyni nekem,hogy fejleszthessem magam.
Egy biztos,a történet központjában nem Bella,nem Edward,és nem Nessie fog állni.
Még nem kristályosodot ki,hogy hogy is lesz ez,de vanak elképzeléseim.