(Alice)
Tényleg elmentek?Az a baj,hogy nehéz elhinni…De szerencsére nem lehetetlen.
Vigyorogva néztem rá a mellettem ülő Jasperre.Belláék már hazavitték Nessie-t,és a vendégeink is szép lassan hazaindultak,a többiek pedig a szobájukban élvezték a frissen jött megkönnyebbülést.Csak mi ketten voltunk a nappaliban,életem szerelme és én.-Most mit érzel?-kérdeztem és közelebb húzódtam hozzá.
-Pont azt mint te.Csak sokkal intenzívebben.Minden felöl ezek az örömteli érzések sugároznak felém.El se tudod képzelni mennyivel jobb ez,mint a te világvége hangulatod az elmúlt hónapokban.Mintha egy olyan követ gördítettek volna le a mellkasomról,aminek eddig nem éreztem a valós súlyát.Most hogy lekerült,újra tudok lélegezni.-felém fordította a fejét és láttam hogy mosolyog.Lassan a két tenyere közé fogta az arcomat.
-Az utóbbi időkben annyira féltem,hogy elveszítelek.Tudod,hogy nélküled semmi értelme az életemnek.-mondta és lassan megcsókolta a homlokom.
-Ahogy az enyémnek sincs nélküled,de most már minden rendben.-fontam a karjaimat a nyakára.
-Igen.A Volturi végre rájött,hogy te kizárólag az én saját jósnőm vagy.-kuncogott.
-Még hogy a tied?Önálló lény vagyok,szabad akara-méltetlankodtam játékosan,mikor Jass betapasztotta a szám egy csókkal.
Boldogan fészkeltem be magam a karjaiba.Olyan régen nem öleltük egymást így,hogy nem voltak félelmek a szerelem mellett.Az utóbbi hetek csókjai kapkodók voltak,mintha bármikor vége lehetne,mint ha bármelyik csók lehetne az utolsó.Végre csak a másikra koncentrálhatunk.Kezdtünk egyre hevesebbek lenni,mikor is meghallottuk Emmett hangját:
-Szobára fiatalok,szobára!-kurjongatott,miközben Rosalie derekát ölelve jött le a lépcsőn.
-Fogd be Emmett.-motyogtam bele a csókunkba,miközben egy percre sem engedtem el Jaspert.
-Hugi ez nagyon nem szép tőled.Így hálálod meg,hogy megmentettelek téged,és az egész családot a biztos pusztulástól?-kérdezte szimpadiasan,majd a hatás kedvéért,elborzadva a homlokához emelte a kezét.
-Ácsi-ácsi!-szólalt meg Jass,ezzel megszakítva a Pillanatot,így nagy P-vel.Egy lemondó sóhaj kíséretében kibontakoztam az ölelésből.
-Ha jól tudom mi voltunk azok,akik halált megvető bátorsággal,felkutattuk,és ide hoztuk Nahuelt.-hőbörgött szerelmem,megjátszott sértődöttséggel.-Nélkülünk már mind halottak lennétek.
-Azt hiszed öcskös?-vonta fel a szemöldökét Emmett.Én csak unottan feláltam,és oda sétáltam a könyvespolcokhoz.Már az első perctől tudtam mi lesz ennek a beszélgetésnek a vége.
-Igen azt!-válszolta Jasper még mindig nyugottan,de odapillantva láttam a szája sarkában egy mosolyt.
-A Volturi kismiska nekünk öcsi.
-Hát ezt könnyedén eldönthetjük.-válaszolta férjem, miközben felállt a kanapéról.
-Jól van öcsi,te akartad!-ütögette össze tenyerét bátyám,miközben már hátrált is ki az ajtón.
-Győzzön a jobb!-mondta Jass magabizosan.
Egy perc múlva már sehol se voltak,viszont kintről behallatszódott,játékos bunyózásuk zaja.
Rosalie-val váltottunk egy olyan”mikor nőnek már fel?”pillantást,aztán lekaptam egy könyvet a polcról és kisétáltam vele a szabadba.
Emmett és Jasper éppen egymást nyúzták,és nem kegyelmeztek semminek,legyen az bokor,fa,szikla,vagy Emm terepjárója.
Komótosan leültem a lépcső alsó fokára,és fellapoztam a könyvemet.Rosalie leült mellém,és mélyet sóhajtott.
-Hihetetlenek!Ma majdnem mindnyájunkat megölték,de ők még mindig olyanok,mint két hiperaktív ovis.Emmettnek máson se jár az esze,csak hogy hogyan vehetné rá Jasst,vagy Edwardot a verekedésre.
-Nekem mondod?Hetekig egy percünk nem volt egymásra,de ez nem baj mert fő a család,de hogy itthon se tudok egy percet a férjemmel tölteni,mert az rohan harcolni…-mondtam fáradt hangon,és vámpír létem ellenére most úgy is éreztem,hogy milyen jó lenne egy kicsit pihenni.
Rose megértően bólogatott.
-Férfiak!-legyintett lemondóan,majd mikor találkozott a tekintetünk,mindketten nevetni kezdtünk.
Még pár percig beszélgettünk Rosalival,közben szüleink is kijöttek az éktelen lármára.
-Már megint?-kérdezte Esme.Úgy láttam az ő mosolyát még az sem tudja letörölni,hogy az egyik legkedvesebb fája épp az imént adta meg magát,hangos recsegés-ropogás közepette,Emmett mázsás súlya alatt.
-Igen,de most az egyszer megengedjük nekik.-jelentette ki Rose,és közben rám kacsintott.-Ma ünneplünk.
-Igen,olyan boldog vagyok.-lelkesedett Esme.-Végre nem kell aggódnunk Nessie miatt,megnyugodhatunk,hiszen ő is olyan sokáig fog élni mint mi.És Jake tökéletes társa lesz,aki mindent meg ad neki amire csak szüksége lehet.-ábrándozott el.Néha nagyon idegesít,hogy se Nessie,se Jake jövőjét nem látom tisztán,akkor már látnám,hogy mi is vár az én egyetlen unokahúgomra.
Az erdő felöl lépteket hallottunk,pár perc múlva pedig már egész családunk mellettünk volt,Edwardal,Bellával,és Renesmeevel kiegészülve.
-Rose nézd milyet álmodtam!-lelkendezett Nessie,és nővérem karjai közé vetette magát.
-Szerencsére már a Volturi miadt sem kell aggódnunk.-folytatta anyánk a megkezdett gondolat menetet.-Tudom,hogy szerintetek összeszedik magukat,de véleményem szerint békén hagynak minket,hiszen félnek Bellától.-tette még hozzá magyarázatképpen.
Edwardra pillantottam,és mikor a pillantásunk találkozott,tudtam,hogy ő sem hisz abban, amiben Esme.
-Ez sajnos nem ilyen egyszerű.-sóhajtott bátyám,és leült mellénk.Időközben Jasperék is abbahagyták a bunyózást,és körénk gyűltek.Nessie most épp Emmettnek mutatta meg az álmát.
-Jaj öcskös,ne legyél már ilyen vészmadár.-hurrogta le Edwardot mackós bátyánk.
-A Volturi be van tojva,nem mernek a közelünkbe jönni.
-Ezt a napot nem érdemes ezzel elrontani.Pillanatnyilag nincs veszély. Ennek örüljünk. Kérlek!-mondta Bella,és könyörgő szemekkel nézett férjére.
-Lehetetlen nőszemély vagy!-forgatta Edward a szemeit.
-De te így szeretsz.-egészítette ki nővérem,majd megcsókolta.Edward a szemembe nézett és én tudtam amit ő:még egyáltalán nincs vége.
