Utazás

Sziasztok!

Sajnálatos módon sátorozni megyek holnaptól, tíz napra:S
Szóval addig nem lesz sajna friss, de utána mindenképpen:D
Addig is jó nyaralást mindenkinek

Kami

After The Breaking Dawn 2. fejezet

Sziasztok! Sajnálom hogy ilyen későn jön a friss, de nyaralni voltam. Remélem azért tetszik a fejezet, amihez csak annyit fűznék hozzá, hogy egyenlőre boldogság és béke van, de nem sokára beindulnak az események. :D Ha elolvasod dobj meg egy kommentel, hogy tudjam tetszik-e, vagy sem.



6 év múlva…

(Alice)

Furcsa volt újra Forksban lenni. Most Aberdeenben laktunk, de visszalátogattunk ide, Charlie miatt. Beteg volt, és Bella mindenképpen mellette akart lenni. Nessie is jött, szerette volna már újra látni a nagyapját, és ráadásnak Jake épp Billyt látogatta meg La Pushban. Őket meg persze Edward nem akarta elengedni egyedül. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy azért kísér el minket, hogy az egyetlen kislány ne maradhasson kettesben Jacobbal. Szerintem ez azért túlzás, Nessie végül is már elég idős, hogy kettesben maradjon egy fiúval. Renesmee már tizenöt, ha nem inkább tizenhat évesnek néz ki, és milliószor érettebb. Látszik, hogy Edward még az I. világháború idején élte a kamaszkorát.

Carlisle azért jött, hogy Charlie a legjobb ellátást kapja, bár erre nem lett volna szükség, az ottani orvosok szerint csak valami vírus. Én pedig azért jöttem, hogy felvidítsam egy kicsit az öreget. Mikor itt laktunk kölcsönösen megkedveltük egymást, olyannyira, hogy Charlie egyszer elhívott horgászni. Rég volt olyan vicces hétvégém. A gondolat hatására elmosolyodtam, de rögtön el is komorodtam. Nem akartam elveszíteni Charlie-t. Tudom, hogy nem hal bele ebbe a betegségbe, de valamikor meghal. Túlságosan megszerettem, pedig tudtam, hogy ez lesz a vége.

Edward előttünk lehajtott a főútról a Swan ház felé. Mire mi is leparkoltunk, Bella már a házban volt Nessie-vel. Én is kiszálltam, és követtem Carlisle-t a házba. Az ajtóban Sue fogadott minket tartózkodó mosollyal.

- Hello! Örülök, hogy itt vagytok – Ezt azért nehéz volt elhinni. Egy kicsit talán minket hibáztatott, hogy a gyerekeiből vérfarkas lett. És talán mi is tehetünk erről az egészről. Seth élvezi ezt az egész vérfarkas dolgot, de Leah… Teljesen át lehet érezni a helyzetét.

- Charlie odafönt van. Felkísérlek titeket – mondta, és elindult a lépcső felé. Nevelőapámmal követtük, és nem sokára már a hálószoba előtt álltunk.

- Én főzök egy teát – mondta, és lesietett a lépcsőn. Én belestem a félig nyitott ajtón, aztán beléptem, Carlisle-al a nyomomban. Charlie pizsamában ült az ágyon, és úgy tűnt próbálja feldolgozni az újabb változásokat Nessie-n. A kelleténél egy kicsit hangosabban csuktam be az ajtót magunk után. Az embereknek szükségük volt ezekre az apró zajokra. A halk zörejre Charlie felkapta a fejét.

- Alice? – kérdezte hitetlenkedve. – Te vagy az? – kérdezte kikerekedett szemmel, és kiverte a víz. Az utóbbi években próbáltuk minimálisra csökkenteni a látogatásokat, hogy Charlie-nak minél könnyebb legyen. Az elmúlt egy évben pedig, már csak Bella, Edward, és Nessie látogattak vissza Forksba. Teljesen érthető volt a reakciója, én is pont úgy néztem ki, mint nyolc éve mikor ideköltöztünk. Láttam rajta a rémületet, ezért próbáltam minél előbb megnyugtatni.

- Minden rendben Charlie! Én vagyok. – Az ágyhoz sétáltam és óvatosan megöleltem. Egy másodpercig lemerevedett, aztán félszegen visszaölelt. Miután elengedett, egy kicsit köszörülte még a torkát, de úgy láttam kezd egy kicsit felengedni. Barátságosan kezet nyújtott Carlisle-nak, majd megszólalt:

- Annyira örülök, hogy mind itt vagytok, de ahogy a telefonban is mondtam kutya bajom. Csak Sue fújja fel a dolgokat, – mérgelődött, aztán tűnődő hangon folytatta - mondjuk, lehet, hogy jobb így. Különben felém se néztek – mondta bánatos arccal.

- Sajnálom apa, nekünk is hiányzol, de ez a legjobb amit tehetünk – mondta Bella, és odaült az ágy szélére. – tudom, hogy szerinted nincs semmi bajod, de szeretném ha Carlisle megvizsgálna. – és bár a szeretném szót használta, ez inkább hangzott utasításnak. Charlie a felvetés hallatán hangosan horkantott, és heves vitatkozásba kezdett, míg a nővérkém el nem hallgattatta egy igazán vámpírosra sikeredett pillantással. Carlisle odalépett az ágyhoz, és kinyitotta a táskáját.

- Mi kimegyünk, de jól viselkedj ám! – rázta meg fenyegetően az úját Bella. A lépcsőfordulóban összetalálkoztunk Sue-val, aki épp egy tálcát egyensúlyozott egy bögre teával, sütivel, és pirítóssal. Lentről ajtócsapódás hallatszódott, és már az ázott kutyaszagot is éreztem. Fintorogva húztam el a szám. Szuper, Jacob mindössze öt napot töltött távol a családtól, de már nem voltak látomásaim róla. Eddig is leginkább elmosódott, és alig értelmezhető képek jelentek meg róla, de ezután újra hozzá kell szoknom a „hullámaihoz”. Meg a szagához. Edward csendesen kuncogott. - Ha ha, tényleg állatai vicces! - füstölögtem gondolatban, és morcosan levetettem magam a kanapéra. Erre Edwardból kitört a röhögés. Bella kérdőn nézett rá mire ő magyarázatképpen csak annyit mondott: - Alice

Sértődötten préseltem össze az ajkaim, és tüntetően összefontam a két karom. Edwardék is leültek mellém a kanapéra, Nessie pedig az egyik fotelba. A szag marta az orrom. Seth és Leah elég sokat lógtak itt. Az ajtón Jacob lépett be egy hatalmas vigyorral az arcán.

- Nessie! – sóhajtotta megkönnyebbülten. Komolyan ez az aggódás már beteges, már kezd hasonlítani Edwardra, szúrtam oda gondolatban bátyámnak. Renesmee Jake nyakába vetette magát nevetve, aki boldogan ölelte át. Hallottam, ahogy az apja a fogát csikorgatja. – Ha ha ha! – cukkoltam Edwardot gondolatban – Hát igen… Lassan eljön az az idő amikor Nessie nem csak barátságot érez majd a kutyus iránt. Aztán kénytelen leszel kettesben hagyni őket. Ahhoz, amit csinálni fognak nem szeretnének nézőközönséget. Utána szépen felnő és kirepül az apai házból. Majd én szervezem az esküvőt. Az egész mottója a természetesség lesz, mondjuk, lehetne a tengerparton. – gonoszkodtam. Edward halkan felmordult, és dühösen rám meredt. Egy kicsit elszégyelltem magam. Szörnyűnapom volt, először Charlie betegsége, majd ezek a vak foltok, amiket a falka okoz, és már Jasper is nagyon hiányzik.

- Helló Bella, Edward. Szevasz Pöttöm! – biccentett felénk, majd rám vigyorgott. Tudta, hogy utálom ezt a nevet, amit még akkor ragasztott rám mikor Ness még meg sem született. Sikerült elérnie, hogy az egész falka, és a család idegesítőbb tagjai így szólítsanak.

- Túl szép volt ez az öt nap – morogtam. Felálltam és az ajtó felé vettem az irányt.

- Jaj Pöttöm, nem kell a durci! – röhögött Jacob. Én vetettem rá egy lesújtó pillantást.

- Fogd be Blöki! Megígértem Jaspernek, hogy felhívom, ha ideértünk. – szűrtem a fogaim közt. Amúgy nem vagyunk ennyire gyerekesek, csak most hozzuk a legjobb formánk. Kimasíroztam a házból, és beültem a kocsi hátsó ülésére. Tárcsáztam, és a harmadik csöngés után fel is vette a telefont.

- Alice? – kérdezte a világ legszebb hangja a vonal túlsó végéről. Most, hogy hallottam a hangját, hihetetlenül hiányozni kezdett.

- Én vagyok Jass – mondtam. – Most értünk ide.

- És mi újság? Hogy van Charlie? – kérdezte.

- Hát azt hiszem elég jól, egy kicsit gyengének látszik, de nagyon örült nekünk, főleg Renesmeenek. Teljesen elvarázsolta.

- Hát ez nem egyedi eset, mint tudjuk – kuncogott Jasper. – A család, és bárki, aki találkozott valaha vele, a lábai előtt hever. Bármit megtehetne.

-Azt mondod elkényeztettük? – kérdeztem.

- Ó dehogy. Mi nem kényeztethettük el – mondta erősen megnyomva a mi szót - nem vagyunk a szülei. Tudod, nekik kell arra figyelniük, nehogy a környezete elkényeztesse. Sőt, nekünk, mint a nagynénjének és nagybátyjának, kifejezetten az elkényeztetése a feladatunk. – Ezt már én sem bírtam nevetés nélkül, Jasperrel együtt röhögtünk.

- Hiányzol – sóhajtotta bele a telefonba pár másodperc csend után.

- Te is nekem – suttogtam. – Nem is tudod mennyire. Régebben ő volt, aki nyugtatgatott, mikor a falkával volt dolgunk, és nem láttam semmit. Így nehezebb volt. Hirtelen valaki megkocogtatta az üveget, mire én ijedten összerándultam. Semmilyen szinten nem vagyok hozzászokva a meglepetésekhez. Abból, hogy nem láttam előre ki az, rögtön tudtam, hogy farkas az illető, ha ebből nem, hát a szagából tuti rájöttem volna. Letekertem az ablakot.

- Szia Seth! – mondtam.

- Helló Pöttöm! – szólt. Még egy ember, aki elfelejtette, hogy a nevem Alice. Morcos arcom láttán csak még szélesebb lett a vigyor az arcán. – Te hogy-hogy így egyedül? – kérdezte. Én a telefonra mutattam, és közben egyre bosszúsabb lett az arcom. Rossz hatással vannak rám a váratlan meglepetések.

- Huh, bocsi, nem tudtam. Én nem is zavarok tovább. – az aranyos vigyor az arcán, kínos mosollyá formálódott. – Akkor, szia! – motyogta és elindult a ház felé. Szuper vagy Alice! Veregettem meg képzeletben a saját vállam. Ha így haladsz tovább, te leszel a környék hárpiája. Gyorsan kiszálltam az autóból, és Seth után szaladtam, aki épp a sáros cipőjét próbálta levenni a küszöbön.

- Figyelj Seth, bocsánat, előbb totál bunkó voltam. Nem veled van bajom, csak kicsit idegesítő vakfoltokat okoztok – mosolyogtam rá. – Annyira jó téged újra látni. – mondtam és megöleltem. Ő is megölelt.

- Semmi vész! – mondta mikor kibontakoztunk az ölelésből. – Tudod, hogy bírlak Pöttöm. – vigyorgott rám. Én álldühösen meredtem rá, mire ő megjátszott ijedséggel hátrálni kezdett.

- Asszem, jobb lesz, ha eltűnök, mielőtt kibelezel vagy valami. Vagy mielőtt Jasper olyan hangosan kezd üvöltözni, hogy bereped a dobhártyám. – mondta vigyorogva, miközben a kezemben tartott mobilra mutatott. – Szerintem jobb lesz, ha beszélsz vele, mielőtt fogja magát és repülőre száll – viccelődött.

- Aberdeen nincs olyan messze, simán itt lenne huszonöt perc alatt. Futva. - Kinyújtottam rá a nyelvem. – Néha te is eljöhetnél hozzánk – folytattam egy kicsit szomorkásan -, már ha nem derogál neked vámpírokkal lógni.

- Ezt még megbeszéljük, de te most… tudod – és egy láthatatlan mobilt emelt a füléhez, miközben a ház felé hátrált. Én csak intettem neki, majd visszatértem a telefonhoz.

- Hölgyem jól hallottam, hogy az előbb, egy másik urat tüntetett ki megtisztelő figyelmével? - kérdezte Jasper mímelt zaklatottsággal. Közben én felültem Carlisle kocsijának motorháztetejére.

- Jól hallotta uram, de tudnia kell, hogy a szívem csak az Öné! - válaszoltam mosolyogva, és felhúztam magam mellé a lábam.

- Kezdtem megijedni, hogy talán valami, helyi ficsúr, elcsábította Önt.

- Mégis mit képzel maga rólam, drága uram, már biztosítottam feltétlen szerelmemről! – tiltakoztam hevesen.

- Hiszek magának. Szerencséje van annak a gaz csábítónak, ha nem így lenne, kénytelen lennék odautazni azon nyomban, és megküzdeni a kegyeiért.

- Erre azt hiszem nem lesz szükség – kuncogtam bele a telefonba. Jass-el imádtunk így szórakozni. Azt az időt idézte, amikor találkoztunk. A ház felöl hallottam, ahogy Carlisle épp Sue-nak magyarázza, hogy mire kell majd figyelnie a beteg ápolása közben.

- Azt hiszem Carlisle befejezte a vizsgálatot. Be kéne mennem – sóhajtottam bánatosan. Legszívesebben egész éjszaka Jasperrel beszéltem volna.

- Menj csak. Remélem sikerült egy kicsit oldanom benned a feszültséget.

- Huh, tovább fejlődött a képességed? Már telefonon keresztül is működik? Egyszerűen hihetetlen vagy! – mondtam.

- Csak ismerlek – szólta, úgy téve mintha nem hallotta volna hangom ironikus színezetét. –Szeretlek – tette még hozzá.

- Én is. Nagyon. És borzasztóan hiányzol. – Mindig nagyon rossz volt hosszabb időre elszakadnom tőle. – És az előbbi csak poén volt. Tudom eléggé gyenge, de az idegesség ráhúzódott az agyamra. Most épp a humorérzékemet próbálja tönkretenni.

- Tudom, ismerlek – ismételte. – Mikor tervezed hazajönni? – kérdezte, egy csepp vágyakozással a hangjában.

- Max három nap és otthon vagyok – ígértem. Közben hallottam és láttam, ahogy az egyik szomszéd félrehúzza egy kicsit a függönyt.

- Olyan sok? – tudakolta viccesen, de éreztem a hangján, hogy tényleg soknak tartja. Meg tudtam érteni.

- Hát ki kell élveznem, hogy a férjem nincs a közelben. Tudod, a titkos hódolóimmal találkozgatok ilyenkor. – hecceltem. A vonal túlsó feléről halk morgás, majd pár másodperccel később Emmett öblös nevetését hallottam, aki még hozzá is tette: - Félre kacsintgat az asszonykád pajtás?

- Alice édesem, ha szeretnéd, hogy a titkos hódolóid életben maradjanak, hagyd abba a róluk szóló morzsák dobálását szegény szerencsétlen, és borzasztóan féltékeny férjednek – mondta elgyötörtnek szánt hangon.

- Rögvest véget vetek a szenvedéseidnek, ugyanis bemegyek Charlie-hoz. Szeretlek. Szia.

- Én is. Három nap múlva találkozunk, és holnap hívlak. Szia – búcsúzott el, majd kinyomta a telefont. Én még hosszú másodpercekig hallgattam a sípolást, aztán összecsattintottam a készüléket.

Összekuporodtam a motorháztetőn és a térdemre hajtottam a fejem. Csak néztem a fák feletti felhőkön keresztül derengő lemenő nap fényét. Beszívtam az erdő illatát, és megpróbáltam semmire se gondolni. Idilli nyugalmamat, a félrehúzódó függöny hangja törte meg. Felnéztem, és láttam, hogy már megint a szomszéd leskelődik. Meglehetősen középkorú, kopaszodó férfi volt, akiről rögtön látszott, hogy szereti magát beleártani mások életébe.

Valószínűleg furcsállta, hogy valaki a szitáló eső ellenére egy szál pulcsiban üldögél, egyedül késődélután, már majdnem este. Ragyogó mosolyt villantottam rá, amin meglehetősen meglepődött, és riadtan húzódott vissza a függöny jótékony takarásába. Feltételezhetően egy ember nem látta volna meg, ahogy leselkedik, de kit érdekel? Szörnyű, hogy egy ilyen kis városban senkinek nem lehet magánélete.

Leugrottam a kocsiról és a ház felé vettem az irányt. Borzasztó volt ez a nap, és furcsa előérzetem van. Nem tudom, hogy rossz vagy, jó, de nagyon bosszantó. Nekem nincsenek előérzeteim. Én mindent előre látok.